Európai Tavasz 2009
Felhívás iskoláknak az Európai Unióról való párbeszédre és a kreativitás és innováció előmozdítására.

Az Európai Bizottság idén hetedik éve hirdeti meg az „Európai Tavasz” programsorozatot, amely 2009. március 25-től június 30-ig tart.
A felhívás elsősorban a középiskoláknak (gimnázium, szakközépiskola és szakiskola) szól, azonban az érdeklődő általános iskolák és civil szervezetek előtt is nyitva áll.
A programsorozat szervesen kapcsolódik mind a 2009-es európai parlamenti választásokhoz, mind a Kreativitás és Innováció Európai Évéhez. Ennek megfelelően célja egyrészt európai cserenapokon, vitákon és találkozókon keresztül az Európai Unióra vonatkozó ismeretek elmélyítése és párbeszéd kialakítása diákok, tanárok és a politikai élet szereplői között Európa jelenéről és jövőjéről. Az év célja másrészt, hogy a legkülönfélébb tevékenységi területeken előmozdítsa a kreativitást és az újítást a személyes, gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében.
A programban való regisztrációt követően az iskolák teljes hozzáférést kapnak a különböző segédanyagokhoz, online tevékenységekhez és eszközökhöz, hálózatokat alakíthatnak a programban részt vevő más intézményekkel. A diákok tanáraik vezetésével online beszélgetéseken, versenyeken, játékokban vehetnek részt, ami segíti a kapcsolatteremtést más európai fiatalokkal és fejleszti többek között a vitakészséget és az idegen nyelvű kommunikációs készségeket.
Az elsősorban iskoláknak készült magyar nyelvű tájékoztató erről a linkről érhető el.



