Összefoglaló a Kreativitás és innováció az egész életen át tartó tanulásban konferenciáról
Nagy sikerrel zajlott le 2009. április 28-án a Tempus Közalapítvány „Kreativitás és innováció az egész életen át tartó tanulás folyamatában” konferenciája. A rendezvény, amely a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt eseménye volt, konkrét példákon keresztül mutatta be a mintegy 250 részt vevő pedagógusnak, hogy milyen pályázati lehetőségeket kínál az európai uniós Egész életen át tartó tanulás program, milyen tapasztalatai vannak a nemzetközi oktatási-képzési együttműködéseknek, és hogyan járul hozzá mindez a kreativitás és innováció fejlesztéséhez.
Mivel a kreativitás és az innovációs készség fejlesztésének alapja a jól működő, hatékony oktatás, nem meglepő, hogy a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt területei egybevágnak az Egész életen át tartó tanulás program céljaival. Az összes pályázattípusban előnyt élveznek a készségek fejlesztését, az átfogó egész életen át tartó tanulási stratégiák kidolgozását és megvalósítását, valamint az innováció és kreativitás fejlesztését célzó tevékenységek.
Az Egész életen át tartó tanulás programról részletesen
Az április 28-án megrendezett konferencia, amely az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával valósult meg, konkrét példákon keresztül mutatta be, hogyan járul hozzá az Egész életen át tartó tanulás program – pontosabban az általa támogatott számos projekt – a kreativitás és innováció fejlesztéséhez az oktatás minden szintjén. Saját személyes és szakmai tapasztalataik alapján Comenius, Leonardo, Erasmus és Grundtvig projektek képviselői segítettek választ keresni azokra a kérdésekre, hogy mi a célja a művészeti oktatásnak, milyen változatos módszerekkel lehet a kulcskompetenciákat fejleszteni, mi a jelentősége a saját élményű tanulásnak, vagy hogyan szolgálják a természettudományok és a műszaki tudományok az aktív, innovatív gondolkodásmód fejlesztését.
- Kompetenciafejlesztés – összefoglaló az 1. szekcióról
- Művészeti oktatás – összefoglaló a 2. szekcióról
- Saját élményű tanulás / Kreatív projektmenedzsment – összefoglaló a 3. szekcióról
- Műszaki és természettudományok – összefoglaló a 4. szekcióról
Galambos Gábor, a Tempus Közalapítvány elnöke beszédében elmondta: „Az európai uniós Egész életen át tartó tanulás program nem az egyetlen módja annak, hogy a közös munka, a nemzetközi tapasztalatcsere, az egymástól tanulás révén becsempésszük a kreativitást és az innovatív képességek fejlesztését az oktatásba – de mindenképpen igen jelentős eszköz, amellyel számolnunk kell, és amelyre számítanunk lehet a kitűzött célok elérése érdekében.”
A délutáni kerekasztal-beszélgetésen részt vett Rubik Ernő mérnök-feltaláló, a Kreativitás és Innováció Európai Évének nagykövete is, aki elmondta, hogy szerinte a kreativitás velünk született, elemi adottság, amely képessé tesz minket arra, hogy új válaszokat tudjunk adni. A beszélgetés résztvevői kiemelték, hogy alapvetően fontos lenne a gyermekekben meglévő kreativitás megőrzése, az elfojtás megelőzése, és akkor kevesebbet kellene azon töprengeni később, hogy hogyan fejlesszük. Mivel minden gyerek más-más módon tanul, ezért érdemes a gyerek személyiségének megfelelő intézményt választani – szögezték le, valamint abban is egyetértettek, hogy kevésbé az iskolai kereteken, sokkal inkább a tanárokon múlik, hogy kibontakozik-e a gyerekek kreativitása.
A kerekasztal-beszélgetés szerkesztett, kivonatos formában
A rendezvényen adták át a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjakat is a legszínvonalasabb Comenius, Leonardo és Erasmus projektek munkájának elismeréseként.
A nívódíjas projektekről részletesen
A programot a Momentán Társulat nagy sikert aratott, a közönség ötletei alapján kibontakozó improvizációs előadása zárta, ahol megmutatkozott a kreativitás humoros oldala is.
A Momentán Társulat előadásairól
A konferencia több aspektusból is körbejárta a kreativitás és innováció, illetve az oktatás és képzés kapcsolatát, és sikeresen mutatta be az Egész életen át tartó tanulás program sokszínűségét, a projektekben zajló munka értékeit. A rendezvényről igen pozitív visszajelzések érkeztek a résztvevőktől.
„A TKA rendezvényei sosem okoznak csalódást, magas színvonalú szervezés, tartalmas program!”
„Nagyon színes, szakmailag érdekes program.”
„Tartalmilag igényes, végiggondolt, technikailag jól felszerelt, szervezésben kimagasló.”
„Több Tempus rendezvényen vettem már részt, de címéhez méltóan egyedien kreatív programot sikerült összeállítani! Köszönöm, hogy itt lehettem!”
„Köszönöm, művelődésszervezőként voltam jelen és sokat segítettek a hallottak a munkám további irányának a meghatározásában!”
„Sokoldalú - mind témáiban, mind munkaformáiban informatív rendezvény volt, köszönöm!”
„Külön köszönjük a nívódíjas projektek tartalmas bemutatását! Új barátokat, pályázó társakat ismerhettünk meg! Köszönjük!”
Sajtóközlemény
Sajtóvisszhang
|
Képek a konferenciáról |



