Motiváljunk kreatívan!
Tematikus monitoring szeminárium a Comenius iskolai együttműködések projekteket megvalósító intézmények munkatársai számára.
Nincs ötlete, hogyan lehetne a diákokat, a kollégáit aktív részvételre bírni a Comenius iskolai együttműködések projekt keretében.
VAGY
Sikerült a tanári kar nagy részét és számos lelkes diákot is bevonni a projektmunkába, és még vannak ötletei, hogyan motiválják pl. a szülőket, a helyi közösség további szereplőit.
Ha a két állítás közül az egyik igaz Önre, akkor ez a szeminárium Önnek szól.
A Comenius iskolai együttműködések program keretében tervezett projektek megvalósítása a tanárok és mellettük természetesen nagyon nagymértékben a diákok aktív, sok esetben a tanórai kereten kívüli munkájára is épít. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy sokszor nemcsak a projekt korrekt és szabályszerű megvalósítása jelenti a kihívást egy-egy partner intézményben, hanem az is, hogy hogyan motiválják a megvalósításban való részvételre a diákokat és a tanári kar többi tagját. Számos iskola van, ahol ez könnyen megy, de nagyon sok olyan is, ahol kevésbé vagy egyáltalán nem.
A Motiváljunk kreatívan! című tematikus monitoring szemináriumot azoknak szervezzük, akik ezzel a problémával küzdenek és megoldásokat keresnek, illetve azoknak, akiknél nincs, vagy már nincs ilyen probléma és szívesen megosztanák tapasztalataikat, ötleteiket másokkal.
Helyszín:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Elérhetőség és térkép
A rendezvényen való részvétel díjmentes, de előzetes regisztráció szükséges, melyet a Tempus Közalapítvány honlapján található on-line jelentkezési lapon tehet meg.
A szeminárium programja:
9.30 – 10.00 Regisztráció
10.00 – 10.10 Köszöntő
Kármán Tímea, Tempus Közalapítvány
10.10 – 10.50 Témafelvezető előadás: Motiváljunk kreatívan! – mit jelent ez a gyakorlatban
Árendás Péter – Közoktatási Vezetőképző Intézet, Önfejlesztő Iskolák Egyesületének elnöke, gyakorló iskolaigazgató
10.50 – 11.00 Hozzászólások, kérdések
11.00 – 11.15 Szünet
11.15 – 12. 45 Szekciók: hozzászólások, tapasztalatcsere, konzultációs lehetőség
- 1. szekció vezetője: Dr. Mátrainé Tálos Ilona - Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg
- 2. szekció vezetője: Lovász Gabriella - Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda, Budapest
- 3. szekció vezetője: Broszman György - Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Pásztó
12.45 – 13.00 Összefoglalás a szekciókon belül



