Innovációtranszfer a szakképzésben: módszerek, tartalmak, jó gyakorlatok adaptálása a Leonardo program segítségével
A Leonardo innovációtranszfer pályázattípus célja, hogy korábbi Leonardo da Vinci vagy egyéb forrásból megvalósuló projektek innovatív eredményeinek vagy tartalmának adaptálását és beépítését támogassa a szakképzés területén a köz- vagy magánszférában működtetett szakképző intézményben vagy képzési rendszerben nemzeti, helyi, regionális vagy ágazati szinten.
Tágabb értelmezésben a szakképzés területén működő intézmények a jó gyakorlatok átvételével, a képzési tartalmak és általában a képzések minőségének javításával az európai szakképzési rendszerhez való kapcsolódásukat erősítik. 
A 2009. november 19-én Budapesten megrendezendő információs napra várjuk azok jelentkezését, akik eddig még nem vettek részt innovációtranszfer projektben, de érdeklődnek a lehetőség iránt és tájékozódni szeretnének. Tapasztaltabb pályázóinknak is nyújthat újdonságot, hasznos információt, inspirációt a rendezvény.
Részletes program és regisztráció



