HKSzCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Folytatódik a fiatal kutatók visszacsábítása

2010. január 27.

Kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára teremt hazatérési lehetőséget a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Lendület Fiatal Kutatói Program. A tehetség-utánpótlás biztosítása érdekében életre hívott programot az Akadémia 2010-ben is folytatja, így ismét közzéteszi ígéretes fiatal kutatóknak szóló felhívását. A programra jelentkezők közül kiválasztott ifjú tudósok az MTA kutatóintézeteiben alakíthatnak új kutatócsoportokat.



A Pálinkás József által elindított program felhívására nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezhetnek. A nyertesek kutatócsoportot alapíthatnak az MTA valamely intézetében.

Fontos feltétel, hogy olyan tudományos területeken tevékeny tudósok érdeklődését várja az Akadémia, akik az egyes kutatóintézetek versenyképességét is fokozzák. A sikeres jelentkezők számára az MTA öt évre biztosít támogatást, amelynek összege minimum évi harminc, maximum évi hatvan millió forint. Az öt év leteltével az Akadémia elnöke szakértői bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról. A résztvevőknek kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy ezt a támogatást más kutatásfinanszírozási forrásokból (OTKA, NKTH, ÚMFT és uniós források) elnyert összegekkel kiegészítik.

"A Magyar Tudományos Akadémia Lendület névre keresztelt fiatal kutatói programjával versenyt kívánok hirdetni a kutatás-támogatas területén" –hangsúlyozta a Lendület program 2009. júniusi eredményhirdetésén Pálinkás József. Az Akadémia elnöke sajátos megmérettetésre szólította fel a tudományos műhelyeket: "Versenyezzünk, hogy a maga helyén és eszközeivel ki tud több kiemelkedően tehetséges kutató számára olyan munkakörülményeket teremteni, hogy hazai kutatóintézeteinkben alapíthassanak kutatócsoportokat nemzetközileg is versenyképes kutatási programokra. A magam részéről úgy vélem – tette hozzá az MTA elnöke – nem csupán az akadémiai kutatóintézeti hálózat megújításának lehet a záloga egy ilyen nemes versengés briliáns intellektusú kutatóink hazahívására vagy itthon tartására, hanem kitörési pont lehet ez a program Magyarország versenyképességének növelése szempontjából is."

További információ és pályázati felhívás

Forrás: MTA honlapja


 
by proaction © 2009