Májusi események
URBITÁLIS – Budapesti Urbanisztikai Majális
2009. május 1. - 31.
Szervező: Studio Metropolitana Budapest Nonprofit Kft.
A programsorozat célja elősegíteni Budapest jobb nemzeti és nemzetközi szintű megismerését, értékeinek megbecsülését, fejlődésének aktuális irányvonalait – részben szakmai, urbanisztikai előadások, viták, kiállítások életre hívásával, részben pedig művészeti, kulturális találkozók és fesztiválok csokorba szedésével.
»»» Hulladékból termék c. környezetvédelmi szemléletformáló kiállítás
2009. május 5. - 19.
Szervező: ÖKO-Pack Csomagolási Hulladékok Kezelését Koordináló Közhasznú társaság
Az ÖKO-Pack Kht. a társadalmi felelősségvállalás jegyében vállalta fel és valósítja meg, 2006 óta több mint 20 nagyvárosban azt a szemléletformáló programot, amely a szelektív hulladékgyűjtés értelmét és hazai eredményeit mutatja be, ezáltal felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés érdekében bárki, mindannyiunk által megtehető lépésekre.
»»» 5let(t) - Magyarország 5 éve az Európai Unió tagja
2009. május 8.
Szervező: Külügyminisztérium, Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztály, EU Tájékoztató Szolgálat
A Külügyminisztérium
5let(t) címmel ünnepi konferenciát szervez Magyarország európai uniós tagságának ötödik évfordulóján, a Kreativitás és Innováció Európai Éve alkalmából. A 2008. májusi parlamenti konferenciához hasonlóan idén is civil szervezeteket, pedagógusokat és újságírókat szerepelnek a meghívottak között.
»»» Pneumobil 2009
2009. május 8. - 9.
Szervező: Bosch Rexroth Pneumatika Kft.
A magyarországi Bosch Rexroth vállalatok versenyt hirdettek pneumatikus hajtással rendelkező jármű tervezésére és kivitelezésére.
»»» Alkotóműhelyek a kreatív újrahasznosítás jegyében / ponyva workshop
2009. május 9.
Szervező: Medence Csoport Bt.
A projekt célja, hogy a házfalakon látható óriás PVC hálók ne a szemétbe kerüljenek, hanem megtalálják a lehetőséget az újrahasznosításhoz, bevonva az alkotófolyamatba a civileket, az „utca emberét“, ezáltal felhívják a figyelmet a környezettudatos magatartásra és a helyi kreativitás fontosságára a mindennapokban.
»»» Mozogj és Művészkedj!
2009. május 9.
Szervező: Free Mobility Egyesület a Mozgássérültek Szabadabb Mozgásáért
A projekt célja hogy a fogyatékkal élők és az egészséges emberek - beleértve gyerekek, fiatalok, felnőttek - önkifjezését, kreativitásfejlődését elősegítsék a mozgásélémény által. A rendezvénnyel hangsúlyozni kívánják a sokszínűség/különbözőség elfogadását, ápolását, értékét, az esélyegyenlőséget, a közösségi érzés élményszerű megerősítését, a közösségi munkát, az együttélés erejét, a kulturális alapokon nyugvó jövőt, a kreativitás fejlesztését.
»»» Momentán improvizáció Mindenkinek – N’Agy impro NAP
2009. május 10.
Szervező: Momentown Kft.
Bármi megtörténhet!
A NAGY IMPRÓ NAP a Momentán Társulat különleges egész napos rendezvénye. A társulat 2003 óta űzi nagy sikerrel hazánkban az elsősorban angol és amerikai hagyományokra épülő interaktív improvizációs színházi műfajt. A rögtönzés virtuózai előadásaikon lenyűgöző könnyedséggel improvizálnak, mindig az adott közönség ötletei alapján. Így lesz minden előadásuk más és más, egyszeri és megismételhetetlen, játékos és humoros, szellemi kihívás és önfeledt szórakozás játékosok és nézők számára egyaránt. Május 10-én egész napos improvizációra invitálják az érdeklődőket.
»»» A CSODAFA - a tudományos-műszaki innováció gyökerei és koronája, miből nő ki és hová tart?
2009. május 10.
Szervező: Iparfejlesztési Közalapítvány
A 20x40 perces televíziós vitaműsor-sorozat (CSODAFA), amelyet a DUNA TV tűz műsorra, bemutatja, milyen szerepet játszik a tudomány a társadalom életében, hogyan alakult ez a szerep az emberiség története folyamán, jelenleg hogyan alakul, vagy hogyan kellene alakulnia a huszonegyedik században. Eközben szó esik arról, mivel is foglalkozik a tudomány, milyen feladatokat oldott meg a múltban, és milyen feladatokat kell megoldania a jövőben.
»»» Gyertek hozzánk ligetre, ligetre…
2009. május 11. - 15.
Szervező: Szolnok Városi Óvodák, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény
Helyszín: Szolnok; Liget úti Óvoda, Aba Novák Kulturális Központ, Városi Óvodák, Szolnoki Művésztelep
»»» Középiskolai Tudománynépszerűsítő Roadshow
2009. május 12.
Szervező: Magyar Innovációs Szövetség – THE Program
A THE „Tudományos Hasznos Emberi” Középiskolai Roadshow célja a műszaki és természettudományos pályák népszerűsítése, a fiatalok orientálása ezen területek felé, illetve a kutatás-fejlesztés és innováció jelentőségének tudatosítása.
»»» Megálló Nap
2009. május 13.
Szervező: Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért
A Megálló Nap egy egész napos rendezvény a Megálló Házban, több helyszínen zajló nyitott művészetterápiás workshopokkal, amelyek végén egy nyilvános színházi előadás kerül bemutatásra a résztvevők bevonásával.
»»» Mezőtúri Gazda Nap
2009. május 13.
Szervező: Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultás, Mezőtúr
A Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultása innovatív szakmai programra várja a mezőgazdasági területen dolgozó szakembereket, más felsőoktatási intézmények oktatóit, a terület kutatóit, termelőket, gazdákat, leendő és jelenlegi hallgatókat.
»»» Kreatív barangolások meseországban
2009. május 13.
Szervező: Vikár Sándor Zeneiskola
2009. május 13-án szerdán délelőtt 9, 10, és 11 órától a Vikár Sándor Zeneiskola interaktív hangversenysorozatának 3. előadása lesz. Ez alkalommal az egyes hangszerek klasszikus és népzenei hangzásait mutatjuk be.
»»» Olvass velünk!
2009. május 18.
Szervező: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet
Országos levelező olvasási-szövegértési verseny a Nagy Könyv 100 legnépszerűbb regényéből - döntő
»»» Középiskolai Tudománynépszerűsítő Roadshow
2009. május 19.
Szervező: Magyar Innovációs Szövetség – THE Program
A THE „Tudományos Hasznos Emberi” Középiskolai Roadshow célja a műszaki és természettudományos pályák népszerűsítése, a fiatalok orientálása ezen területek felé, illetve a kutatás-fejlesztés és innováció jelentőségének tudatosítása.
»»» Középpontban az innováció – nyitókonferencia
2009. május 20.
Szervező: Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A rendezvény célja, hogy a vállalkozások átfogó képet kapjanak az innováció szükségességéről, a szükséges ismeretekről, megszerzésének lehetőségéről. A kisvállalati innovatív kezdeményezéseket azonosítjuk, és kezdeti impulzust adunk a megvalósításukhoz.
»»» Tavaszi Szél konferencia
2009. május 21. - 24.
Szervező: Doktoranduszok Országos Szövetsége
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) által immár hosszú évek óta megrendezett Tavaszi Szél doktorandusz konferencia célja, hogy lehetőséget biztosítson minden tudományterületen a fiatal doktoranduszok és doktorjelöltek számára arra, hogy kutatási eredményeiket megismertessék szélesebb tudományos közönséggel.
»»» Gyakorlat, Innováció és Kreativitás az Észak-Alföldön
2009. május 22. - 23.
Szervező: INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
A kétnapos rendezvénysorozat az észak-alföldi régió hagyományos, innovatív és kreatív értékeire hívja fel a szakmai és a nagyközönség figyelmét; bemutatja a régióban található kutatás-fejlesztéshez és innovációhoz kapcsolódó jó gyakorlatokat, projekteket, cégeket, illetve a régióban fellelhető hagyományos iparágakat, értékeket, termékeket. Kiemelten fontos célja a fiatalok innovációs, természettudományos tudatformálása.
»»» Budapesti Kreatív Fesztivál 09
2009. május 23.
Szervező: Józsefvárosi Kulturális és Sport Kht. (Orczy-park)
Az egész napos rendezvény célja meginvitálni a Budapesten és vonzáskörzetésben lévő közép- és általános iskolák oktatóit, diákjait és azok családjait az egyszerű, de modern kreativitás eszközeinek megismerésére.
»»» A CSODAFA - a tudományos-műszaki innováció gyökerei és koronája, miből nő ki és hová tart?
2009. május 24.
Szervező: Iparfejlesztési Közalapítvány
A 20x40 perces televíziós vitaműsor-sorozat (CSODAFA), amelyet a DUNA TV tűz műsorra, bemutatja, milyen szerepet játszik a tudomány a társadalom életében, hogyan alakult ez a szerep az emberiség története folyamán, jelenleg hogyan alakul, vagy hogyan kellene alakulnia a huszonegyedik században. Eközben szó esik arról, mivel is foglalkozik a tudomány, milyen feladatokat oldott meg a múltban, és milyen feladatokat kell megoldania a jövőben.
»»» Hulladékból termék c. környezetvédelmi szemléletformáló kiállítás
2009. május 26. - június 12.
Szervező: ÖKO-Pack Csomagolási Hulladékok Kezelését Koordináló Közhasznú társaság
Az ÖKO-Pack Kht. a társadalmi felelősségvállalás jegyében vállalta fel és valósítja meg, 2006 óta több mint 20 nagyvárosban azt a szemléletformáló programot, amely a szelektív hulladékgyűjtés értelmét és hazai eredményeit mutatja be, ezáltal felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődés érdekében bárki, mindannyiunk által megtehető lépésekre.
»»» Az innovációvezérelt regionális fejlesztés perspektívái
2009. május 27. - 28.
Szervező: Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
A nemzetközi konferencia hozzájárul a nemzetközi innováció - annak szerepe és hatásai a régióban és az országban – megismertetéséhez szélesebb körben, hangsúlyt helyezve a nemzetközi innovációs szervezetekre, azok hálózati rendszerére és az ehhez kapcsolódó pályázatokra.
»»» A kulcskompetenciák fejlesztésének támogatása a bevezető, kezdő és alapozó szakaszban
2009. május 27.
Szervező: Tempus Közalapítvány
Az észak-alföldi régió iskolavezetői számára rendezett műhelymunka az Európai Unióban folyó „Oktatás és képzés 2010” munkaprogramhoz kapcsolódó hazai rendezvénysorozat része. Az európai szintű oktatási együttműködések egyik kiemelt témája az egész életen át tartó tanulást szolgáló kulcskompetenciák fejlesztése, melynek feldolgozásának egyik fontos eszköze a tagállamok egymástól való tanulási tevékenységére építő szakértői találkozók szervezése.
»»» A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház múzeumpedagógiai, családi programsorozata
2009. május 30. - 31.
Szervező: Magyar Fotográfusok Háza Kht.
A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház működésében elsődleges bemutató funkcióján túl az új, a kultúrát mindennapi szükségletnek tekintő generáció kinevelése mindenkoron egyenrangú szerepet kap. Egyre inkább szükségszerűbbnek tarják a vizuális nevelés, a közönségépítés folyamatának koncepciószerű megvalósítását. Az intézmény kiemelt céljának tekinti, hogy a fiataloknak és általában a fotográfia iránt érdeklődő közönségnek a szabadidő kulturált eltöltésének lehetőségét, közösségi művelődést, ismeretterjesztést, a kulturális életet színesítő eseményeket tudjon kínálni.
»»» artProletarz
2009. április 20. - május 1.
Szervező: Krétakör Alapítvány
2009 márciusában veszi kezdetét a Krétakör „A szabadulóművész apológiája” c. akciósorozata, melynek során öt fejezetben, egészen május 1-ig, a város különböző pontjain generálunk művészeti eseményeket. Az egyes fejezetek egy nagy történetet adnak ki, melynek lényege a hagyományos értelemben vett befogadói-alkotói, fixált pozíciókból történő kitörés a partneri együttműködés irányába. Ezen akciófolyam negyedik fejezete az „artProletarz”.
»»» Kortárs magyar képzőművészet bemutatása középiskolásoknak
2009. március 1. - június 5.
Szervező: Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola
A salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalérája 1967-től tanévenként 4-7 alkalommal rendez kortárs képzőművészeti kiállításokat. A tárlatok a legfogékonyabb középiskolás korosztály számára személyes közelségbe hozzák napjaink művészeti közéletét.
»»» Spring Day for Europe – Európai Tavasz 2009
2009. március 25. - május 9.
Szervező: Educatio Kht.
Az idén hetedik éve megrendezésre kerülő Európai Tavasz program, amelyben minden európai iskola részt vehet, 2009-ben csatlakozik a Kreativitás és Innováció Európai Éve jegyében zajló rendezvénysorozathoz.
»»» II. Országos „Víz és Élet” Képzőművészeti Biennálé 2009.
2009. március 27. - május 31.
Szervező: Eötvös József Főiskola
A Biennálé lehetővé teszi a természet, a víz – amely az élet alapja − mellett eddig is fokozottan elkötelezett művészek, műalkotások találkozását, bemutatja, és inspirálja a vízkinccsel való gazdálkodás sokszínűségét.
»»»