Októberi események
Hatodik alkalommal indítjuk útjára a Design Hét Budapestet, ezt a főváros egész területén zajló és mára országos jelentőségű fesztivált. Az idei eseménysor – a Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként – a kreatív energiák tematika köré szerveződik. Idén az alkotói kreativitásra és az innovációra fókuszálva próbáljuk az érdeklődők számára testközelbe hozni a hazai és a nemzetközi designélet legfrissebb eredményeit, aktuális tendenciáit.
»»»
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház nevelési programjának célja, hogy a gyerekek az előadások után együtt beszélgetve, játszva dolgozzák fel a színházi élményt. A dráma és a színház eszközeit kínálják véleményük, problémáik megfogalmazásához, remélve, hogy a játék valódi közösségi élménnyé teszi az előadáson látottakat.
»»»
»»»
Projekt célja a nyugat-dunántúli régió innovációs képességének javítása az innováció jelentőségének, szerepének a köztudatba való átvitelével.
»»»
A klub célja, hogy a résztvevők közelebbről is megismerkedjenek a scrapbooking, azaz a kreatív albumkészítés rejtelmeivel, technikáival.
»»»
Pedagógiai kezdeményezések bemutatója, kerekasztal-beszélgetés és workshop a toleranciára nevelés lehetőségeiről.
»»»
Játszóhelyek: Momentown (Dürer-kert - Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor 19-21.), Marcibányi téri Művelődési Ház
»»»
Innovációs konferencia
»»»
Szeretné megtudni, hogy mi a scrapbooking, hogyan kell készíteni, milyen anyagokból lehet alkotni, megtanulná a különböző technikákat, vagy esetleg jobban szeretné művelni, amit már eddig is tudott?
»»»
A Magyar Népfőiskolai Társaság 2009-ben egy hazánkban eddig még csak szórványosan feltérképezett felnőttoktatási területen valósít meg nagyszabású kutatási projektet. Célja, hogy a kutatással átfogó képet adhasson az informális és a non-formális tanulás lehetőségeiről, szerepéről és tendenciáiról Magyarországon.
Az eredményeket országos konferencia keretében mutatják be.
»»»
A klub célja, hogy a résztvevők közelebbről is megismerkedjenek a scrapbooking, azaz a kreatív albumkészítés rejtelmeivel, technikáival.
»»»
Annak érdekében, hogy a kutatás-fejlesztés eredményei eljussanak a vállalkozói szektorhoz, ezáltal mindkét szféra pozitív, piacot befolyásoló eredményt könyveljen el, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megalakítja az ún. INNO-Way Klubot.
»»»
2009. június 15-től minden nap, TV2
Bemutatjuk a mai Magyarország 100 legsikeresebb fejlesztését, találmányát, innovációját. Azokat, melyeket, lehet, hogy ismer már az egész világ, de kevesen tudják, hogy a siker hátterében egy magyar fejlesztés áll.
»»»
Rendhagyó innovációs tanórákat szervezünk a középiskolások számára, majd a diákok megmérhetik innovációs tudásukat egy megyei és egy regionális középiskolai verseny keretében.
»»»

2009. október
