Egész életen át tartó tanulás
Innovációtranszfer a szakképzésért
Jó gyakorlatok átvételét és beépítését segíti a hazai szakképzési rendszerbe a Leonardo program innovációtranszfer pályázattípusa. A 2010. évi projektek részleteiről november 19-én tartott információs napot a képzési pályázatokat koordináló Tempus Közalapítvány.
tovább »Kipróbált ötletek a mobilitási pályázatokban
A mobilitási pályázatok jellemzően nemzetközi együttműködéseket támogatnak, melyek kapcsán a résztvevőknek számos váratlan helyzettel, megoldandó problémával kell szembesülniük. A teljesen új környezetben eltöltött hosszabb-rövidebb időt alatt nagy szükségük van kreativitásukra: új problémamegoldó stratégiákat kell alkalmazniuk, vagy a régieket kell az új viszonyokhoz igazítaniuk.
Az alábbi valós, kipróbált ötleteket nyertes pályázóink osztották meg velünk.
tovább »Kreativitás és innováció címmel megjelent a Tempus Közalapítvány disszeminációs kiadványa
A kötetbe gyűjtött projektek afféle színes csokorként gazdagon illusztrálják, hogy ezen a téren eddig mit hoztak a nemzetközi együttműködési projektek – a közoktatástól kezdve a szakképzésen át a felsőoktatásig, kulturális és művészeti nevelésben, technikai és technológiai megoldásokban, speciális tanulási igényű fiatalok képzésében vagy akár a tanárképzésben.
tovább »Kreatív gyerekek az iskolában: mire jó egy nemzetközi együttműködés?
Hogyan lehet az oktatást úgy átalakítani, hogy igazán kreatívan és innovatívan gondolkodó fiatalok kerüljenek ki az iskolából, akik feltalálják magukat bármilyen élethelyzetben? Különös aktualitást ad a kérdésnek az, hogy 2009 a Kreativitás és Innováció Európai Éve. Bizonyos esetekben nem könnyű az uniós politikai prioritásokat közel vinni az emberekhez, illetve az oktatási és képzési intézmények mindennapjaihoz, a kreativitással és innovációval azonban nem ez a helyzet, hiszen szülőként, tanulmányokat végző fiatalként vagy pályamódosítóként szinte valamennyien közvetlenül érintettek vagyunk.
tovább »Együtt messzebbre jutunk. Igen az innovációtranszferre!
Az Egész életen át tartó tanulás Leonardo da Vinci programján belül viszonylag új támogatási lehetőség az innovációtranszfer pályázattípus, amely arra ösztönzi a pályázókat, hogy korábbi – a Leonardo vagy más program keretében létrejött – innovatív termékeket, eredményeket itthon, illetve a partnerség más országaiban a szakképzési rendszer fejlesztésében hasznosítsák.
tovább »Nívódíjas projektek az Egész életen át tartó tanulás programban
Hogyan jelenik meg a kreativitás és az innováció az Egész életen át tartó tanulás programban? Milyen kézzel fogható eredményeket hoznak ezek a kezdeményezések? Milyen hozzáadott értéket jelent az, hogy ezek az oktatási-képzési projektek nemzetközi együttműködésben valósulnak meg?
tovább »Összefoglaló a Kreativitás és innováció az egész életen át tartó tanulásban konferenciáról
Nagy sikerrel zajlott le 2009. április 28-án a Tempus Közalapítvány „Kreativitás és innováció az egész életen át tartó tanulás folyamatában” konferenciája. A rendezvény, amely a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt eseménye volt, konkrét példákon keresztül mutatta be a mintegy 250 részt vevő pedagógusnak, hogy milyen pályázati lehetőségeket kínál az európai uniós Egész életen át tartó tanulás program, milyen tapasztalatai vannak a nemzetközi oktatási-képzési együttműködéseknek, és hogyan járul hozzá mindez a kreativitás és innováció fejlesztéséhez.
tovább »Comenius Hét: „bütykölde”, íjászverseny és kreatív salátakészítés
Most ért véget a Comenius Hét, melynek keretében a részt vevő iskolák mutatták meg a nagyközönségnek, ők hogyan csempészik be a kreativitást és innovációt a tanórájukra a nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően. Az elmúlt héten zajlott a Comenius programot kezelő Tempus Közalapítvány konferenciája is, ahonnan több sikeres közoktatási projekt képviselője európai szintű nívódíjjal távozhatott.
tovább »Európai Nyelvi Díj 2009
Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén.
tovább »


